120 napja abszolút ideges, szorongó, depressziós roncs voltam. Az életemnek semmi értelme nem volt, és eszembe sem jutott, hogy reggel felkeljek az ágyból. Se munka, se barátok, se semmi. Az első hónap nehéz volt, a második hónap valamivel kevésbé nehéz. Ezután a dolgok csak a maguk útján mentek, és abbahagytam a számolást. Körülbelül a második hónap elteltével az önuralmam őrületes szintet ért el. Órákig tudok olvasni.
És ha van dolgom? Nincs több halogatás, ehelyett ez a lankadhatatlan késztetésem van, hogy MOST tegyem meg és végezzem el. Sokkal produktívabb lettem, sokkal jobban tudtam tervezni és hosszú távon gondolkodni. Alvás? Szinte opcionális lett, hogy most mennyire elkötelezett vagyok a szar elvégzésében.
A múlt héten kellett csinálnom egy projektet. Megterveztem azt, ami állítólag csak a „huzat” volt előző nap. Az emberek nem hitték el azt, ami állítólag csak egy „vázlat” volt, 4 órán belül írtam. Mire elkészültünk, a draftom jobb és alaposabb volt, mint a legtöbb csapat végeredménye.
Aztán itt van a barátok száma. Jobb a hangulatom, az esze és az energiám. De nem hiszem, hogy olyan fontosak, mint az a tény, hogy az emberek most is kedvelnek engem, nem más ok miatt tudok gondolkodni, mint a nofap. 120 napja undorodnék az emberektől, nehezményezték, hogy a közelemben vannak, különösen a nők. Csak kibaszottan utáltak. Most az emberek csak bámulnak állandóan, mentségeket keresve, hogy beszéljenek velem. És még ha ugyanazt a társadalmilag kínos furcsa szart is mondom, amit 120 nappal ezelőtt mondtam, az embereket egyszerűen nem érdekli, nevetnek és kifogásokat keresnek, hogy körülöttem lehessenek.
És akkor ott vannak a hölgyek. Szar szar, hogy mentségeket keresnek, hogy közel legyenek. Mindig megérintett, és azt mondta, hogy szép vagyok. Feromonoknak kell lennie.
A nofap mellett nem igazán változtattam. Nincs mozgás, nincs hideg zuhany. Enni továbbra is többnyire egészségtelenül, bár ez változik. Még mindig nézzek tévéműsorokat egész nap, bár vannak olyan napok, amelyeket most olvasással töltök. Nem azért, mert olvasásra kényszerítem magam, hanem őszintén, mert az agyamat most jobban érdekli.
Komolyan véve, az előnyök nagyon lassan és nagyon fokozatosan ragaszkodnak hozzád, és egyre jobbá válnak. Most sokkal jobban érzem magam, mint az 60 napokon, és még jelentősen jobban is, mint az 90 napokon.
Tudom, hogy nincsenek nagyhatalmak, és állítólag ez a természetes lelkiállapot. De egy olyan világban, ahol minden srác, akit ismerek, valamilyen legyengült lelkiállapotban van, úgy érzem, hogy abszolút istenállapotban vagyok. Komolyan, nem ismerek senkit, akinek szellemi állóképessége vagy akaraterője közel állna ahhoz, ami nekem van, így arra gondoltam, hogy a PMO szinte minden srác számára komoly problémát jelent, akár tudja, akár nem.
Ó, akkor ott van az emlékem. Soha nem voltak olyan memóriaproblémáim, mint más srácoknak. Mindig viszonylag éles volt. De 60 nap elteltével szinte fényképészeti szintet ért el, ahol egész bekezdéseket idézhetek fel, amelyeket csak egyszer olvasok fel a memóriából. Megint nem hiszem, hogy ez állítólag szuperhatalom. Azt hiszem, ez az, ami az emberi memóriának állítólag kívül esik a drogos állapotán.
Egyébként, ahogy mennek a dolgok, kibaszottul nem várhatok 6 hónapot, hogy lássam a különbséget.
TLDR: Kibaszott Godmode!
LINK - 120 nap szukák!
;