A tesztoszteron és az erekciós zavar

Sok merevedési zavarban szenvedő fiatal férfi tévesen feltételezi, hogy az alacsony tesztoszteronszint a felelős. Ez nagyon valószínűtlen, mivel nagyon kevés tesztoszteronra van szükség az erekció eléréséhez, számos ED-vizsgálat nem mutat összefüggést a tesztoszteronnal, és a T-kiegészítés csak súlyos hipogonád betegeknél hatékony.

A szexuálisan funkcionális és diszfunkcionális férfiak plazma tesztoszteronszintje.

Arch Sex Behavior. 1980. október;9(5):355-66.

Schwartz MF , Kolodny RC , Masters WH.

Absztrakt

Egy 341 szexuális diszfunkcióban szenvedő férfiból álló csoportban összehasonlították a plazma tesztoszteronszintjét 199 normális szexuális funkciójú férfiéval. Minden alany részt vett egy 2 hetes intenzív konjoint szexterápiás programban a Masters & Johnson Intézetben. A tesztoszteronszint meghatározását radioimmunoassay módszerekkel végezték oszlopkromatográfiát követően; minden vérmintát a terápia második napján, reggel 8:00 és 9:00 óra között vettek, egy éjszakai böjtöt követően. A normális szexuális funkciójú férfiak keringő tesztoszteronszintje (átlagosan 635 ng/dl) nem különbözött szignifikánsan a szexuálisan diszfunkciós férfiak tesztoszteronértékeitől (átlagosan 629 ng/dl). Azonban az elsődleges impotenciában szenvedő férfiaknál (N = 13) szignifikánsan magasabb tesztoszteronszint volt, mint a másodlagos impotenciában szenvedő férfiaknál (N = 180), az átlagos szint 710, illetve 574 ng/dl volt (p < 0.001). Az ejakulációs elégtelenségben szenvedő férfiak átlagos tesztoszteronszintje 660 ng/dl volt (N = 15), míg a korai ejakulációban szenvedő férfiaknál az átlag 622 ng/dl (N = 91). A plazma tesztoszteronkoncentrációja nem mutatott összefüggést a terápia eredményével, de negatív korrelációt mutatott a betegek életkorával.


Az agyalapi mirigy rendszer működése erekciós impotencia és korai magömlés esetén.

Arch Sex Behavior. 1979. január;8(1):41-8.

Pirke KM , Kockott G , Aldenhoff J , Besinger U , Feil W.

Absztrakt

A hipofízis hererendszerét pszichogén impotenciában szenvedő férfiaknál vizsgálták. Nyolc primer erekciós impotenciában szenvedő, 22–36 éves beteget, nyolc szekunder erekciós impotenciában szenvedő, 29–55 éves férfit és 16 korai magömlésben szenvedő, 23–43 éves férfit vizsgáltak. Az utolsó csoportot további két alcsoportra osztották: E1 (n = 7) szorongás és elkerülő viselkedés nélküli, illetve E2 (n = 9) szorongásos és elkerülő viselkedéssel küzdő betegek. Kontrollcsoportként tizenhat, 21–44 éves, normál felnőtt férfit használtak. A diagnózist pszichiátriai és fizikális vizsgálatok után állították fel. Az elsősorban libidóvesztésre panaszkodó betegeket nem vették figyelembe a vizsgálatban. Minden betegtől tíz egymást követő vérmintát vettek 3 óra alatt. Megmérték a luteinizáló hormont (LH), a teljes tesztoszteront és a szabad (nem fehérjéhez kötött) tesztoszteront. A statisztikai elemzés nem mutatott ki szignifikáns különbséget a betegek és a normál kontrollcsoport között.


 

A plazma tesztoszteron és a tesztoszteron kötő affinitása az impotencia, az oligospermia, azoospermia és a hypogonadismusú férfiaknál.

Br Med. J., 1974. március 2., 1(5904):349-51.

Absztrakt

A Sephadex LH-20 és a kompetitív fehérjekötés alkalmazásával mért átlagos plazma tesztoszteronszint (+/- SD) 27 normál felnőtt férfi csoportjánál 629 +/- 160 ng/100 ml, 27 normális másodlagos nemi jelleggel rendelkező impotens férfinál 650 +/- 205 ng/100 ml, 20 oligospermiás férfinál 644 +/- 178 ng/100 ml, 16 azoospermiás férfinál pedig 563 +/- 125 ng/100 ml volt. Ezen értékek egyike sem különbözött szignifikánsan. 21, klinikailag hipogonadizmusban szenvedő férfinál az átlagos plazma tesztoszteronszint (+/- SD), 177 +/- 122 ng/100 ml, szignifikánsan (P < 0.001) különbözött a normál férfiak értékétől. Az átlagos tesztoszteronkötődési affinitások (a (3)H-tesztoszteron nyomjelző 50%-ának megkötéséhez szükséges plazmamennyiség reciprokaként mérve) hasonlóak voltak a normál, impotens és oligospermiás férfiaknál. Bár az azoospermiás férfiaknál alacsonyabb volt, a különbség nem volt szignifikáns (P >0.1). A 16 hipogonadális férfi közül 12-nél a tesztoszteronkötődési affinitás normális volt, de négy késleltetett pubertás esetén megnövekedett kötődési affinitást találtak, hasonlóan a normál felnőtt nőknél vagy a pubertás előtti fiúknál tapasztaltakhoz (körülbelül kétszerese a normál felnőtt férfi szintnek). Ezek az eredmények segítenek megmagyarázni, hogy az androgénterápia miért általában haszontalan az impotencia kezelésében.


A tesztoszteron szerepet játszik az erekciós funkcióban?

Am J Med. 2006. május;119(5):373-82.

Mihail N.

CÉLJA:

Annak ellenére, hogy a tesztoszteron jól ismert szerepet játszik a libidó fokozásában, a férfiak erekciójához való pontos hozzájárulása továbbra sem tisztázott . Ezen áttekintés fő célja a tesztoszteron erekciós funkcióban betöltött szerepének tisztázása és terápiás értékének értékelése merevedési zavarban (ED) szenvedő férfiaknál.

MÓD:

Az 1939 és 2005 júniusa közötti releváns szakirodalom (angol, francia és spanyol) áttekintését a MEDLINE és endokrinológiai tankönyvek adatforrásainak, valamint eredeti cikkek és áttekintések kereszthivatkozásainak kézi keresésével végezték. A tanulmány klinikai vizsgálatokat, állatkísérleteket, esettanulmányokat, áttekintéseket és a főbb szövetségek irányelveit is figyelembe vette.

EREDMÉNYEK:

Állatkísérletek és előzetes emberi vizsgálatok arra utalnak, hogy a tesztoszteron a pénisz arterioláinak és kavernózus sinusoidjainak értágítójaként működve elősegítheti az erekciót. Kasztráció után a legtöbb, de nem minden férfi részleges vagy teljes erekcióvesztést tapasztalt. A hipogonadizmus nem gyakori tünet az ED-ben, az esetek körülbelül 5%-ában fordul elő, és általában nincs összefüggés a szérum tesztoszteronszintje, amennyiben az normális vagy mérsékelten alacsony, és az erekciós funkció között.

A hipogonadizmusban szenvedő férfiak ED-jének kezelésére tesztoszteront alkalmazó legtöbb vizsgálat módszertani problémákkal küzd, és ellentmondásos eredményeket mutat, de összességében arra utalnak, hogy a tesztoszteron jobb lehet a placebónál. A merevedési funkció nagyobb valószínűséggel javul tesztoszteronterápiával súlyos hipogonadizmusban szenvedő betegeknél.

A tesztoszteron-kezelés javíthatja a foszfodiészteráz 5 (PDE5) gátló hatását az alacsony normális szérum tesztoszteronnal rendelkező férfiaknál és férfiaknál. A reggeli szérum teljes tesztoszteron ismételt mérése meglehetősen pontos és egyszerű módszer az androgenitás értékelésére, de a szabad vagy biológiailag hozzáférhető tesztoszteron mérése olyan körülmények között javasolt, amelyek megváltoztatják a nemi hormon-kötő globulin (SHBG) szintjét, például idősek és az elhízásban.

Következtetések:

A rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy a legtöbb férfinál a normál tartomány alatti tesztoszteronszint a keringésben elengedhetetlen a normális erekcióhoz, és hogy a magasabb szérum tesztoszteronszintnek nincs jelentős hatása az erekciós funkcióra. A hipogonadizmus szűrése minden ED-ben szenvedő férfinál szükséges a súlyos hipogonadizmus, valamint az enyhe és közepes hipogonadizmus egyes eseteinek azonosításához, akiknél előnyös lehet a tesztoszteronkezelés.


A hipogonadizmus jelentősége az erektilis diszfunkcióban.

World J Urol. 2006. dec.;24(6):657-67.

Buvat J 1 , Bou Jaoudé G.

Absztrakt

Az alacsony tesztoszteron (T) szintként definiált hipogonadizmus szerepének és jelentőségének vizsgálata az erekciós diszfunkcióban (ED). Az irodalom áttekintése.

A szérum T értéke 3 ng / ml alatt van az ED betegek 12% -ában, beleértve az 4% -ot és az 15% -ot az 50 kora után. A súlyos hipogonadizmussal rendelkező férfiak helyettesítő tanulmányai azt mutatják, hogy a szexuális vágy és az izgalom, valamint a szexuális aktivitás és a spontán erekció gyakorisága egyértelműen T-függő. A pszichés erekció részben T-függő. A T szexuális funkcióra kifejtett hatásai dózisfüggőek egy olyan küszöbértékig, amely egy egyénen belül következetes, de jelentősen változó az egyének között, az 2 és az 4.5 ng / ml között. Több bizonyíték szükséges ahhoz, hogy a T jelentős hatást gyakoroljon az erekció intrapenilis érrendszerére férfiaknál, mint az állatok esetében.

Epidemiológiai vizsgálatokban nem találtak meggyőző összefüggést a testosteron és az ED között. Ami a klinikai tapasztalatokat illeti, bár a randomizált, kontrollált vizsgálatok metaanalízise kimutatta, hogy a testosteronterápia következetesen helyreállítja az erekciós funkciót fiatal hipogonadális betegeknél, akiknek a testosteronszintje 3.46 ng/ml alatt van, ennek a kezelésnek a hatásai többnyire kiábrándítóak voltak, amikor önmagában alkalmazták idősebb betegeknél, akik ED miatt konzultálnak, és akiknél a rutin testosteronmérés után hipogonadizmust diagnosztizálnak. Ezeket a gyenge eredményeket valószínűleg a társbetegségek magas prevalenciája, valamint az a tény magyarázhatja, hogy maga az ED is hipogonadizmust válthat ki.

A T és PDE5 inhibitorokkal (PDE5I) kombinált terápia hatékony lehet a hypogonadal ED betegekben, amikor a T-terápia önmagában nem sikerül. Azonban több bizonyítékra van szükség annak igazolására, hogy bizonyos férfiaknál a PDE5I teljes hatására a T minimális szintre van szükség, mivel a PDE5I képes volt a teljes erekciót súlyos hipogonádiumú férfiaknál helyreállítani. Bár az alacsony T-szint nem mindig az egyetlen ok az ED-ban a hypogonadal ED betegekben, fontos előnyökkel jár a hypogonadism ED-ben történő szűrése. Az alacsony T-szint indokolja a T-terápia 3 hónapos vizsgálatát, mielőtt egy PDE5I-t kombinálna, ha a T-terápia önmagában nem sikerül.