A patológiai szerencsejáték neuronális és pszichológiai alapjai (2014)

Bár a patológiás szerencsejáték (PG) elterjedt betegség, annak neurobiológiai és pszichológiai alapjai nincsenek jól jellemezve. Mivel a legális szerencsejátékok egyre növekvő számban nőnek kaszinókban és az interneten, a PG-diagnózisok növekedésének lehetősége indokolja a rendellenesség vizsgálatát. A PG nemrégiben a DSM-5-ben viselkedés-függőséggé történő besorolása felveti annak a lehetőségét, hogy hasonló kognitív és motivációs fenotípusok alapját képezhetik mind a szerencsejátékok, mind az anyaghasználat zavarai. Valójában ebben a kutatási témában Zack és mtsai. (2014) megvizsgálta azt a hipotézist, miszerint a jutalom kiszámíthatatlanságának kitettsége az agy dopamin (DA) rendszereket toborozhatja hasonlóan a visszaélés elleni gyógyszerek krónikus expozíciójához (lásd még Singer et al., 2012). Az évek során számos modell javasolta, hogy a DA jelátvitel változásai közvetítsék a droghasználatról a függőségre való áttérést; Hasonlóképpen, az a hipotézis, miszerint a rendellenes DA válaszok befolyásolhatják a rekreációs, a problematikus átmenetet, végül a PG-t csak nemrégiben kezdték tesztelni. A kutatási témában szereplő cikkgyűjtemény kiemeli a PG összetettségét, és számos elméletet állít fel arról, hogy a dopaminerg jelzés hogyan járulhat hozzá a viselkedésbeli rossz alkalmazkodáshoz, amely hozzájárul a PG-hez.

Ebben a kutatási témában Paglieri et al. (2014) beszámolnak a PG gyakoriságának növekedéséről és a hatékony kezelések hiányáról. Amint azt Goudriaan és mtsai. (2014) (ez a kutatási téma) szerint a PG az „addiktív magatartás iránti készség csökkent csökkent kognitív kontrollja”, amely a negatív következmények ellenére a szerencsejáték vágyának képtelenségében nyilvánul meg. A PG-t számos kognitív diszfunkció jellemzi, beleértve a megnövekedett impulzivitást és a kognitív interferenciát. A kábítószer-függőséghez hasonlóan a szerencsejáték-viselkedést erősen módosítja a szerencsejátékokkal kapcsolatos kondicionált ingereknek való kitettség is. Ebben a kutatási témában Anselme és Robinson (2013), valamint Linnet (2014) leírja a szerencsejátékokkal kapcsolatos utalások támogató szerepét ebben a viselkedési függőségben. Anselme és Robinson (2013) olyan megállapítások sorozatát terjeszti elő, amelyek arra utalnak, hogy a meglepő nem jutalmak javítják a kondicionált eljárások és a szerencsejáték-epizódok ösztönző ösztönző hatását a kondicionált útmutatásokra. Megvitatják ennek az ellenintuitív folyamatnak az esetleges evolúciós eredetét. Linnet (2014) áttekinti a DA jelzés hozzájárulását az ösztönző megfigyeléshez és a jutalom előrejelzéséhez. Megemlítve a szerencsejáték-feladatok során agyi aktivációt demonstráló kutatást, annak elvesztése ellenére, javasolja a DA-diszfunkció szerepét a „vágy” és az elõrejelzés jutalmazásában.

A ventrális striatális aktiváció kritikus fontosságú a jutalomhoz kapcsolódó jelek ösztönző érzékenységének tulajdonításához. Ebben a kutatási témában Lawrence és Brooks (2014) azt találták, hogy azok az egészséges egyének, akiknek nagyobb valószínűséggel mutatnak gátló személyiségjegyeket, például pénzügyi extravaganciát és felelőtlenséget, megnövekedett képességük van a ventrális striatális DA szintézishez. Így lehetséges, hogy a DA jelátvitel genetikai vagy környezeti tényezők miatt bekövetkező egyedi változásai befolyásolhatják a PG-t. Porchet et al. (2013) (ez a kutatási téma) azt is megvizsgálta, hogy a szerencsejáték-feladatok elvégzése során megfigyelt fiziológiai és kognitív válaszok megváltozhatnak-e a kedvtelési célú szerencsejátékosoknál farmakológiai manipulációkkal. Mint a Zack kommentárja (2013) azt sugallja, hogy Porchet et al. (2013) Az eredmények tükrözhetik a rekreációs és kóros játékosok neurobiológiai funkcióinak jelentős különbségeit. Ez a hipotézis, valamint Lawrence és Brooks (2014), amely a megnövekedett DA kapacitást demonstrálja a szerencsejátékra hajlamosabb egyénekben, szemlélteti a PG mint betegség összetettségét és annak szükségességét, hogy különféle populációkból mintát vegyítsenek, különböző technikákkal és viselkedési feladatokkal.

A kutatási téma két cikke arra utal, hogy a kortizol szerepet játszik az inger motivációjának modulálásában a ventrális striatumban. Li et al. (2014) demonstrálják a kóros játékosok ventrális striatumában a monetáris és nem monetáris ösztönzők közötti kiegyensúlyozatlan érzékenységet. Megmutatják, hogy a PG kortizolszintje pozitívan korrelál a monetáris útmutatások ventrális striatális válaszaival. van den Bos et al. (2013) további bizonyítékokat szolgáltat a kortizol fontosságáról, kiemelve a férfiakban megfigyelt erős pozitív korrelációt a nyálkortizol szintje és a kockázatvállalási intézkedések között. Ez szignifikáns ellentétben állt a nőkben tapasztalt gyenge negatív korrelációval. Megállapításaik rámutatnak a nemek közötti különbségekre abban, hogy a stresszhormonok hogyan befolyásolják a kockázatos döntéshozatalt, és kiterjesztik a stressz szerepet a szerencsejátékban.

Ebben a kutatási témában Clark és Dagher (2014) áttekintést nyújt a DA agonisták és az impulzusszabályozási rendellenességek kapcsolatát Parkinson-kórban szenvedő betegekről, és hogyan viszonyul ez a döntéshozatal keretein belüli lehetséges nyereségekhez és veszteségekhez. A hipotetikus modell kezdetét adják arra vonatkozóan, hogy a DA agonista kezelések hogyan befolyásolják az érték- és kockázatértékelést. Míg számos kutatás azt sugallja, hogy a Parkinson-kór dopaminerg kezelése befolyásolhatja a PG-t, kevesen vizsgálták meg, hogy a Huntington-kórban (HD) szenvedő egyének jelenítik-e meg a szerencsejátékhoz kapcsolódó fenotípusokat. Kalkhoven és mtsai. (2014) (ez a kutatási téma) azt mutatják, hogy a HD betegek viselkedésbeli diszhibíciós tüneteket mutatnak, mint amelyeket a PG-ben megfigyelték. A HD betegekben azonban általában nem alakul ki a problémás szerencsejáték. Neuro-viselkedésbeli bizonyítékok alapján ezek a szerzők azt sugallják, hogy miért nem valószínű, hogy a HD betegek elkezdenek szerencsejátékot, de nagyobb esélyük van PG kialakulására, ha olyan helyzetbe kerülnek, amely ilyen viselkedést elősegít.

A PG alapját képező idegi mechanizmusok vizsgálata jelenleg még korai szakaszban van. Ahogy Potenza hangsúlyozta (2013), míg a korábbi kutatások és a jelenlegi megállapítások arra utalnak, hogy a DA a szerencsejátékokkal kapcsolatos viselkedés alapjául szolgálhat, más neurotranszmitterek és jelátviteli útvonalak szintén létfontosságú szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában. A PG populációk egyéni variációi (pl. Az impulzivitás, a kényszerképesség, a döntéshozatal és a DA patológiájának eltérő szintje) eltéréseket hoztak létre a PG irodalomban, ami szisztematikus megközelítést igényel a betegség jövőbeni vizsgálatában. Paglieri et al. (2014) arra is utalnak, hogy az állatkísérletek (rágcsálók és főemlősök) nagyobb módszertani integrációjára van szükség a PG alapjául szolgáló mechanizmusok jobb megértése érdekében. Különösen Tedford és munkatársai. (2014) megjegyzi ebben a kutatási témában, hogy a szerencsejáték-tevékenység költségek / haszonnal jár a döntéshozatalban, és hogy az intrakraniális önstimuláció kísérleti előnyökkel jár az állatok PG modellezésére alkalmazott hagyományos megerősítési módszerekkel szemben. Végül Paglieri et al. (2014) azt sugallja, hogy a más pszichiátriai betegségek elszámolására már alkalmazott számítási modellezés alkalmazható lenne a PG-re is. Összességében ez a cikkgyűjtemény új lehetőségeket javasol a PG jövőbeni kutatására a betegség kezelési lehetőségeinek javítása érdekében.

Érdekütközési nyilatkozat

A szerzők kijelentik, hogy a kutatást olyan kereskedelmi vagy pénzügyi kapcsolatok hiányában hajtották végre, amelyek potenciális összeférhetetlenségnek tekinthetők.

Referenciák